Karácsony Gergely és Dobrev Klára szelfiznek
2021. október 9. 19:54

Lehetne esélyt adni, csak nem akarok

Holnap délelőtt az egyik első dolgom lesz, hogy elmegyek szavazni. Újra és még eltökéltebben, mint másfél hete.

Nekem már nyár közepére kialakult a véleményem, hogy kire szavazok az előválasztáson, hogy kit látnék szívesen Orbán Viktor kihívójaként. Megelőzte ezt sok beszélgetés, gondolkodás a részemről és a legtöbb családtagom, barátom érvei ellenére én Dobrev Kláránál maradtam. Nem azért, mert annyira szeretnéma  DK-t vagy annyira szimpatikus lenne Dobrev, hanem mert annyira következetes.

A többi jelölt számomra nem volt megnyugtató. A Fideszeseknél egy kártékonyabb pártot ismerek a magyar palettán: az LMP-t. Az LMP a kezdetektől fogva zavaros és elvtelen közösség volt, akik rendszeresen segítettek be a Fidesznek az elmúlt 11 évben és megelőzően is csendes támogatással segítették a 2010-es kormányváltáshoz. Az LMP mellett a az MSZP az, akikről nagyon lesújtó a véleményem, de őket már inkább egy csődbe ment cégnek lehet tekinteni, mint pártnak, azt hiszem. Mindenestre ritka károsak az országnak jó ideje.

A fentiekből adódik, hogy én mindig enyhe gyanakvással fogadtam azokat az embereket, akik megvilágosodva hagyták el ezeket a pártokat. Én nagyon nem bíztam soha Karácsonyban például meg a többi kiugrott ex-elempésben, mert azt gondoltam, hogy aki nem látta, hogy milyen az LMP az eleve nem lehetett egy lángelme. És ugyanezen vonalak mentén nem tudok megbízni a Hadházy vagy Márki-Zay jellegű Fideszből ejtőernyőzött figurákra. Elfogadom, hogy benne van a pakliban: tévedek és ezek az emberek a becsület és tisztesség szobrai. De ha azok, akkor hogy voltak ők 2010-ben még Fideszesek? Nem vagyok nagy vátesz, de azt hogy a Fidesz egy velejéig romlott párt csak a teljesen hülye nem látta. Vagy akit nem érdekelt.

Biztos lehetne esélyt adnom ezeknek, hogy bizonyítsák ők tényleg megváltoztak. Csak nem akarok. Nem akarok, ahogy majd nem akarok a Szíjjártóknak, a Rogánoknak meg a többi tipikus figuráknak sem. Nem érdemlik meg.

Persze sok mindent lehet a DK vagy Gyurcsányék szemére is vetni. De van egy valami, amit nem: az elmúlt tizenvalahány évben ezek az emberek ugyanazt mondták és ugyanazt tették. Nem változtattak a véleményükön csak azért mert az nem volt divatos. Mert megbízhatónak tűnnek. Sokkal megbízhatóbbnak, mint az összes többi. És én egy olyan országban szeretnék élni ahol megbízhatok abban, hogy legalább megpróbálják megcsinálni amit gondolnak, amit megígértek. És tetszik az is, hogy iszonyatos ellenszélben helytálltak és láthatóan nem csak engem győztek meg.

Nem értek mindenben egyet a DK-val. Van ahol radikálisabb lennék és van ahol nyugodtabb, de az ahogy beszélnek a világról, ahogy látják a jövőt elég közel van ahhoz ahogy én gondolkozom. Elég közel ahhoz is, hogy egy jó kompromisszumnak találjam az ő támogatásukat.

Nem vagyok biztos benne, hogy sikerül megnyerniük az előválasztást, de ha mégis az se biztos, hogy meg tudják verni Orbánt jövőre. De szerintem Márki-Zaynak sincs több esélye. Viszont abban biztos vagyok, hogy MZ kormánya nem lesz elég ahhoz, hogy kiszakítson minket a NERből. Nekem elég volt 11 év keresztény mázba áztatott szövegelés. Nincs bajom az egyházzal, de szigorúan a politikán kívül nincs bajom velük. Világi, kemény miniszterelnököt szeretnék, aki nem szétverni igyekszik az EUt, hanem integrálni és .

(Címlakép: Magyar Hang)