negyvenegy

Tegnap volt a 41. szülinapom.

Ellentétben a tavalyival ez már nem szép kerek szám. Abban viszont megegyezik a tavalyival, hogy irtózatos buli és ereszdelahajam idén sem lesz. Egy évvel ezelőtt azt hiszem még nem gondoltam, hogy a következő szülinapomon még mindig velünk lesz a koronavírus, sőt még csak most igazán.

Az elmúlt év nyugodtan elmondható, hogy egy irtózatos hullámvasút volt, elég lélekölő kalandokkal. Tavaly ilyenkor már munkanélküli voltam, köszönhetően a járványnak, de még volt megtakarítás és egy kis meló is. Rá másfél hónapra már kényszervállalkozóvá avanzsáltam és rá újabb egy hónapra már át is baszott az ügyfelem. Addigra már a pénzünk is elfogyott, ami rohadt félelmetes dolog, amikor két kiskorú van rádbízva. Mint oly sokszor már a családi védőháló tartott minket a víz felett, de szerencsére szeptembertől találtam új melót, az első olyat amit nem csak szeretek, de meg is fizetnek a munkámért. Külön-külön már megvoltak a kondíciók korábban is, de ez azért szerencsés dolog.

Az új munkámban az extrán jó, hogy az elmúlt időszak után végre értelmes, valóban értékes dolgokat segítek. Olyan honlapokat adhatok ki a kezem alól, mint a következő hét éves Uniós ciklus magyarországi Erasmus honlapja. Olyan csapattal, munkatársakkal, akikkel igazán jól kijövök és nagyon sokat tanultam tőlük az elmúlt hónapokban. ide kívánkozik az is, hogy velük dolgozni egy igazi terápia a lelkemnek. Az utolsó melóhelyem úgy belegyalogolt a szakmai önbecsülésembe, hogy teljesen romokban voltam. Ezt itt 2-3 hónap alatt a kollégáim rendberakták, amiért örökre hálás lehetek.

Szóval karrier meg egzisztencia szempontjából, a sok segítséggel, megúsztam a múlt évet meg a koronavírus gazdasági hatásait. Persze magát a vírust azt nem.

Karácsonyra sikerült családilag megbetegedni, így aztán a tavalyi karácsonyunk nagyon szűkkörű volt. Ez egyrészről érdekes élmény volt, mindig érdekelt milyen lenne négyen ünnepelni, másrészt kiderült, hogy mennyire tud hiányozni az elbaszott rohangálás szülőktől szülőkig. A koronát szerencsésen megúsztuk mind a négyen. És bár a közvetlen környezetünkben ezzel mindenki így volt, a nagyob családban azért sok ember ment el az elmúlt egy évben. Főleg idősek, akik utolsó hírmondóként még velünk voltak, akik még látták az én szüleimet gyereknek, akik még az ő generációjukat pajzsként védte attól, hogy náluk már nincs idősebb. És mentek el fiatalok is. Ezt számomra még nehezebb feldolgozni.

Az is kiderült az elmúlt egy évben, hogy képesek vagyunk úgy élni négyesben, hogy nem megyünk egymás idegeire, nem akarjuk megölni egymást, sőt élvezni is tudjuk egymás társaságát. Soha nem voltam ennyit együtt a gyerekeimmel, a feleségemmel. Kiderült, hogy tök jó fejek (persze ez vicc volt, eddig is tudtam).

A koronavírus arra is ráébresztett, hogy 40 évesen már nem éri meg halasztgatni a dolgokat azzal, hogy ráérek még, mert egyrészt soha nem tudhatjuk mikor történik valami olyasmi, amit el sem tudtál képzelni sohasem, másrészt, hogy igazából bármikor meghalhatsz. YOLO, ugye. Így aztán úgy döntöttem, hogy nem halogatom tovább azt a tervemet, hogy végigsétálom az országot. Mindig hallottam a nagyapámtól, apámtól, hogy mennyi szépség van erre-arra és csak egy nagyon kis szeletét ismertem. Így aztán Bandi barátomhoz csatlakoztam, aki elkezdte pár éve a kéktúrát és komolyan nekiláttunk azzal, hogy ez egy olyan lánc lesz, amire felfűzhetünk más látnivalókat is, nem kihagyva azt amit elkerül egyébként. És amit mindig tudtam, most bebizonyosodott a gyakorlatban is, hogy az erdőben sétálni, figyelni a természetet és nem törődni semmi mással csak a létezéssel a legjobb kikapcsolódás, ami lehetséges. Még hegynek felfelé is.

És meglepően sok minden más is történt az emúlt évben, ami egy átlagos békeidőben nem is lett volna különleges vagy nagyszerű, de korlátok közé szorítva bármi kicsi szabadság hatalmasnak tűnik.

Kaptam oltást is. Júniusra már kettőt is megkapok majd, de azt hiszem ettől még nagyon nem vagyunk túl semmin. Idén azt gondolom, hogy a 45. szülinapomon a korona még biztos velünk lesz, ha nem is ennyire durván, de a mindennapojainkra kihatással lesz. És el tudom képzelni azt is, hogy még az ötvenediken is csak búcsúztatjuk. Az elmúlt év arra tanított meg, hogy nem tudok biztosan előre tervezni. Hogy az élet nem olyan kiszámítható, mint hittem, hittük ha az egész generációmat tekintem. Ilyen tapasztalatai valószínűleg a nagyszüleimnek voltak utoljára, a világháborúval. Itt és most megkövetem őket azért, hogy mennyiszer mosolyogtunk azon ahogy a legrosszabbat látták mindendben. Csak reálisak voltak.

És zárásként annyira visszanyúlnék a bejegyzés elején hivatkozott tavalyi szülinapi blogomhoz, hogy közben elkészült a dns vizsgálatom és képzeljétek, fél százalékban inuit őseim vannak. Eszkimó, érted?! Csudálatos.

Közzétéve:
Személyes kategóriába sorolva

negyven

Sokféleképpen elképzeltem a negyvenedik szülinapomat, de az valahogy mindig azzal indult, hogy jó lenne mindenkit összerántani az elmúlt 4 évtizedből és bulizni egyet. Hát ehhez képest ma még a szüleimmel is csak telefonon tudok kapcsolatot tartani, köszönhetően ennek az idióta koronavírusnak.

Azért jól indult a nap, a sógornőm minden felületen, ahol csak elér szülinapi köszöntéseket küld, a gyerekektől szép rajzokat kaptam és egy csomó 40 feliratú színes lufival dobáltak meg. Kaptam Myheritage dns vizsgálatot is, nemsokára kiderül, hogy hány százalékban vagyok nigériai mondjuk… 🙂

Jól elmúltak a harmincas éveim, az eddigi legjobb évtizede volt az életemnek azt hiszem, a feleségem meg azzal indította a reggelit, hogy a legszebb férfikorba léptem és az ő vidámságáét csak fokozta, amikor felhívtam a figyelmét arra, hogy na de mi lesz utána. Viszont ma csúsztatott palacsintát kértem ebédre, így nagy reményekkel várom a delet.